0 Comments

Iskolánk a Fenntarthatósági Témahéthez kapcsolódó projektnapjain két programot bonyolított le Csortos Katalin tanárnő szervezésében.
2021. szeptember 18-án a diákok látogatást tettek a Hortobágyi Madárkórházba, ahol a tanulók madártani, illetve természettudományi ismereteket gyűjtöttek, továbbá megismerkedtek a madármentő tevékenységgel is.
Ezek az ismeretek a későbbiekben is jól hasznosíthatók a lakóhelyhez közeli madarak, illetve az élővilág segítésére, a természethez való viszonyulás érzékenyítéshez.
Intézményünk logisztika ágazatos tanulói december 1-jén Planet Budapest 2021 Fenntarthatósági Expo és Világtalálkozóra is ellátogattak.
A rendezvény elsődleges célja volt, hogy felhívja a közönség, különösen a fiatalok figyelmét korunk környezeti kihívásaira illetve a kedvezőtlen gazdasági és társadalmi folyamatokra, valamint arra, hogy ezek még visszafordíthatóak.
A programok anyagi hátterét az Esztergomi Szakképzési Centrum biztosította, ezzel is kifejezve társadalmi felelősségvállalását a természet- illetve a környezet védelme iránt, és hogy fontos és fejlesztendő területnek tekinti azt.



Related Posts