0 Comments

Iskolánkba látogatott a NAV

2018. november 22-én iskolánk dísztermében tartottak előadást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságnak az Adóigazgatás, a Vámszakterület és a Pénzügyi nyomozás szakterületén dolgozó vezető munkatársai. A rendezvény a Tatabányai Szakképzési Centrum tagintézményeit tekintve, sőt a megyei középiskolák sorában is egyedülinek mondható.
Az előadás vendégei voltak az iskola közgazdasági, kereskedelmi és logisztikai szakképzésében tanuló diákjai, valamint az érdeklődő tanárok is.
A kihelyezett nyílt nap ötlete és szervezése korábbi gazdasági  szaktanárunk, Dánielné Pintér Mária nevéhez fűződik.  Az idei tanévben Pappné Gömöri Mariann tanárnővel, a gazdasági munkaközösség vezetőjével közösen történt az előkészítés és lebonyolítás, aki a továbbiakban átveszi a szervező házigazda szerepét.
Az előadásokon a tanulók megismerhették az adózás rövid történetét az ókortól napjainkig, az APEH majd a NAV történetét és felépítését, külön a megyei szervezetet. Betekintést nyerhettek a korosztályukhoz kötődő adó-jogszabályokba és a bűnügyi szakterület munkájába prezentációkkal és videó-bemutatókkal kísérve.
A rendezvény során a díszterem lezárt felében, az előadások ideje alatt ügyfélkapus regisztrációra is lehetősége nyílt az azt igénylő diákoknak és kollégáknak. Mivel az adózás, az államigazgatási és az egészségügyi ügyintézés, valamint sok más hivatali ügy egyre inkább elektronikus felületen zajlik, fontos, hogy erről diákjaink időben információt kapjanak, illetve használni tudják ezeket.
Dánielné Pintér Mária kiemelte: fontosnak tartja a diákok szemléletmódjának, látókörének bővítését a gazdasági órákon leadott elméleti tananyag elsajátításán túl, ezért is indította el és vállalta fel a rendezvény megszervezését öt éve. Iskolánk az irányú célja pedig, hogy kilépő végzőseink az elméleti alapozó tananyagra építve a legfrissebb, naprakész ismeretekkel fejezzék be tanulmányaikat, találkozik az adóügyi kormányzat olyan törekvésével, hogy a jövő generációjának pénzügyi kultúráját és adó-tudatosságát minél korábban kezdje fejleszteni.
Ez a törekvés napjainkban már a tanterv változtatásában is megjelenik.
A témából következően kissé “száraz, tömény”, de prezentációkkal, érdekes esetekkel kísért előadások nagyon jó hangulatban, néhol hangos tetszésnyilvánítással zajlottak le.


A nyílt nap meghívott munkatársai:
Harmat Ferencné – Osztályvezető (Ügyfélkapcsolati Osztály)
Ugrics Attila – Osztályvezető/Őrnagy (Jövedéki Nyilvántartási Osztály)
Benke Viktor – Őrnagy – (vám Osztály II.)
H. Göblyös Rita – alezredes/pénzügyi nyomozó




Related Posts